16.rész - Bleach TNG - A földi pokol

16.rész - Bleach TNG - A földi pokol

Airi a Grimmjowal folytatott beszélgetés után szomorúan elsétált egyik kedvenc, titkos helyére, ahova csak nagyon kevesen jártak: egy kis tóhoz, amely az egyik belső udvarban volt található, partján néhány virággal. A nyári időkben a forróságtól, két gyönyörű, magas cseresznyefa nyújtott hűsítő árnyékot. Most épp rügyekkel voltak teletűzdelve a szélben imbolygó ágaik. A lány letérdelt a tópartra és gondolataiba révedve figyelte a szelíden fodrozódó víztükröt, mit sem sejtve arról, hogy valaki figyeli őt. Hitsugaya Toushirou a Geisha parancsára indult útnak hónapokkal ezelőtt, hogy felkutassa a kémeket. Már egy ideje rájuk is akadt, de mikor megpillantotta Airit, valamiért elbizonytalanodott gyilkossági tervében. Ő maga sem értette, hogy miért, hiszen a Vörös Geisha volt a mindene. A csendesen és magányosan kuporgó lány viszont megfelelő körülmények között volt ahhoz, hogy lecsapjon rá. Hitsugaya összeszedte minden erejét, és lassan elindult a lány felé, miután meggyőződött róla, hogy senki sem látja őket. Még ő maga sem tudta, milyen szándékkal készül odasétálni régen látott társához. Gondolatai kavarogtak, és ez az ereje feletti kontroll elvesztésével volt egyenlő. Airi mögött a jég szépen terjedni kezdett, megdermesztve ezzel a puha, élénkzöld fűszálakat. A lány csak annyit vett észre, hogy a tó felszíne kásásodni kezdett az orra előtt teljesen indokolatlanul, hiszen közel sem volt hűvös az időjárás. Egy másik alakot vélt felfedezni a saját tükörképe mellett a víztükör felszínén.

Toushirou észbe kapott, hogy mit művel, és ahelyett, hogy végzett volna a lánnyal, hangtalanul elmenekült, mielőtt az hátra fordulhatott volna. A szíve zakatolt, úgy feszítette neki hátát a kerítés túlsó oldalának. Ismét nem volt képes teljesíteni a küldetését.
A hetek, és a hónapok lassan teltek a két lány számára.


Airi és Reiko nem csak ketten voltak ám. Mindig volt velük egy harmadik társ is, aki hűségesen követte őket minden hová. Ő nem volt más, mint a baj. Ez a felállás akkor sem történt másként, amikor Reikonak támadt egy őrült ötlete. Tudta jól, hogy nem csak neki, de barátnőjének is elege van már ebből a helyből, és a bezártságból. Airit őrületbe kergette a kényszerházasság gondolata, Reikot pedig az, hogy elveszítheti Ichigot, és a vele történt eseményeket sem volt képes kiheverni. Egyik este éppen úgy döntött, hogy a rémálmok helyett, amelyek éjszakánként kísértették, valami más elfoglaltságot kéne találni. Kisurrant a szobájából, és Airi rezidenciája felé vette az irányt. Mikor az ajtóhoz ért, szólongatni kezdte a barátnőjét erősen suttogva, és abban reménykedve, hogy nem fogja ezzel Hisagit is felkölteni. A századik próbálkozásra végre tompa léptek zaját hallotta az ajtó túloldaláról, majd feltűnt szőke társa sziluettje a sötétben, ahogy az elhúzta az ajtót.
-Köszönöm hogy ilyen gyakran meglátogatsz...de jobban teszed ha nem fűzöl hozzám sok reményt.

- Ez az én hibám.. mindig miattam kerülsz ilyen helyzetekbe... -könnyek szöktek a lány szemeibe - Én voltam gyenge, de ki juttatlak innen, akkor is ha bele halok!

-Reiko- sóhajtott egy nagyot - Meg kellett volna védenem téged. Ez a férfi dolga, amit meg kell tennie a szeretett nőért. És én kudarcot vallottam...- tekintetén látszott a csalódottság, és hogy dühös volt magára -Csak azt sajnálom, hogy az a szemétláda Kenta nem döglött meg...

Kurosaki szavai hallatán a lány kezeibe temette az arcát, s elkezdett sírni.

-Nem kellett volna miattam ezt csinálnod... miért mentél ennyire messzire, ha tisztában voltál a következményekkel?!

-Figyelj rám...rajtam nem tudnak segíteni. Rossz híreket kapok...egyre kilátástalanabb a helyzet. Arra kérlek, maradj erős. Muszáj annak maradnod, ezen a helyen nem hagyhatod el magad, érted? - fogta kezei közé a lány arcát
- Nélküled nem tudom folytatni... -nézett mélyen a fiú szemeibe- Mert szeretlek. Nem vagyok hajlandó feladni.
-Reiko kérlek. Muszáj folytatnod. Erős, független nő vagy, boldogulni fogsz . Airivel soha ne hagyjátok el egymást, hiszen nincs más akiben tényleg megbízhatnátok . Csak egymásban. Kérlek. Tartsd észben a szavaim - nézett rá kétségbeesetten a fiú, s egy csókot lehelt ajkaira.
A következő pillanatban az egyik őr egy hatalmasat vágott kulcscsomójával a rácsokra, amitől mindketten összerezzentek.
-Vége a látogatásnak , kérem távozzon. Most.
- Értettem - vágta rá a lány, ugyanis nem akarta, hogy miatta kerüljön bajba Ichigo. - Holnap is jönni fogok! - nézett vissza utoljára dacosan a fiúra, majd lassan eltűnt alakja a félhomályba burkolózó folyosón.


- Jézusom..nem tudtam, hogy hozzád kell jönnöm..én...ha akarod elmegyek és szólok, hogy küldjenek mást - mondta hebegve-habogva - amúgy is lehetett volna annyi eszük, hogy a történtek után pont hozzád nem küldenek férfi kisegítőt.

Erre a kijelentésre Reiko elképedve hátranézett válla fölött a fiúra, aki megcirógatta egyik sérülését , majd tehetetlenül maga mellé hullott a keze amit végül ökölbe szorított.
-Hagyd Renji... Ezen már nem lehet változtatni.

- Tudod az dühít a legjobban, hogy Kurosaki annyira idióta hogy nem volt képes megvédeni téged...pedig sejthette volna, hogy egy ilyen szép lányon bárkinek megakadhat a szeme és nagyon is jól tudja milyen beteg emberek vannak ebben a családban. Ha az enyém lennél..soha egy hajad szála sem görbülne.

Gyengéden, mégis határozottan megkötötte az övet a lány dereka körül, megfordította őt és azt mondta: gyönyörű vagy. Majd szomorúan rámosolygott, s elindult a kijárat felé.


Airi a Grimmjowal folytatott beszélgetés után szomorúan elsétált egyik kedvenc, titkos helyére, ahova csak nagyon kevesen jártak: egy kis tóhoz, amely az egyik belső udvarban volt található, partján néhány virággal. A nyári időkben a forróságtól, két gyönyörű, magas cseresznyefa nyújtott hűsítő árnyékot. Most épp rügyekkel voltak teletűzdelve a szélben imbolygó ágaik. A lány letérdelt a tópartra és gondolataiba révedve figyelte a szelíden fodrozódó víztükröt, mit sem sejtve arról, hogy valaki figyeli őt. Hitsugaya Toushirou a Geisha parancsára indult útnak hónapokkal ezelőtt, hogy felkutassa a kémeket. Már egy ideje rájuk is akadt, de mikor megpillantotta Airit, valamiért elbizonytalanodott gyilkossági tervében. Ő maga sem értette, hogy miért, hiszen a Vörös Geisha volt a mindene. A csendesen és magányosan kuporgó lány viszont megfelelő körülmények között volt ahhoz, hogy lecsapjon rá. Hitsugaya összeszedte minden erejét, és lassan elindult a lány felé, miután meggyőződött róla, hogy senki sem látja őket. Még ő maga sem tudta, milyen szándékkal készül odasétálni régen látott társához. Gondolatai kavarogtak, és ez az ereje feletti kontroll elvesztésével volt egyenlő. Airi mögött a jég szépen terjedni kezdett, megdermesztve ezzel a puha, élénkzöld fűszálakat. A lány csak annyit vett észre, hogy a tó felszíne kásásodni kezdett az orra előtt teljesen indokolatlanul, hiszen közel sem volt hűvös az időjárás. Egy másik alakot vélt felfedezni a saját tükörképe mellett a víztükör felszínén.

Toushirou észbe kapott, hogy mit művel, és ahelyett, hogy végzett volna a lánnyal, hangtalanul elmenekült, mielőtt az hátra fordulhatott volna. A szíve zakatolt, úgy feszítette neki hátát a kerítés túlsó oldalának. Ismét nem volt képes teljesíteni a küldetését.

A hetek, és a hónapok lassan teltek a két lány számára.


Reiko nem tudta feldolgozni a vele történt incidenst. Úgy érezte, valaki mindig követi őt, hogy soha nincs biztonságban. Gyógyszereket és nyugtatóhatású teákat használt, hogy megkönnyítse az ott töltött időt. Csak akkor mozdult ki hálóhelyiségéből amikor Ichigohoz ment látogatóba, vagy összefutott Airivel, hogy lelket öntsenek egymásba.

Airi fenntartásokkal, de kezdett beletörődni a sorsba amit neki szántak. Nagyon nehezen tette túl magát a Grimmjowal való szakításon, és nem könnyített a helyzetén az sem, hogy minden nap összefutottak valahol az épületben. Ez volt az egyik oka annak, amiért ellenségesen és távolságtartóan viselkedett Hisagival. Ezt a kúria örököse is érezte, s bár nagyon rosszul volt a kialakult helyzet miatt, tehetetlennek bizonyult a szőkeség makacsságának megtörésében.

Az egyik csendes délelőtt alkalmával Hisagit magához szólította az apja. A fiú nem sok jót várt felmenőjétől, fenntartásokkal fogadta a meghívást. Belépett az édesapja vendégszobájába, ahol már fogadta egy csésze gőzölgő tea. Hisagi ódzkodva ugyan, de helyet foglalt az alacsony asztalnál.


- Hogy telnek a napjaid édes fiam? – kérdezte az apa mosolyogva

- Egész jól… egy-két kellemetlenséget leszámítva.


A férfi a fiúra nézett, miközben a forró teát fújta a csészében, amit a kezeiben tartott. Tekintetéből ki lehetett olvasni, hogy valamire készül.


- És mond csak… Airivel hogyan haladnak a dolgok?

- Hogyan haladnának? Mindig is vonzódtunk egymáshoz, de ez édeskevés a családalapításhoz.

Az édesapa feszült lassúsággal engedte le a csészét tartó kezét.

- Hisagi… minden nappal egyre közelebb vagyok a halálhoz, és ahhoz az életszakaszhoz, amikor már nem fogom tudni teljesíteni családfői kötelességeimet. Te méltó utódom vagy, de ahhoz apává is kell válnod.

- Sosem akartam megörökölni a hatalmad…

- Akkor engedd át a pozíciódat Kentának!

- Tessék? Ő lenne az utolsó a földön, akinek hatamat adnék a kezébe! Az az erőszaktevő nem kerülhet ilyen magas rangra! - fakadt ki Hisagi, és valóban alig bírta vissza tartani az indulatait.

- Én is így gondolom… de sajnos nincs más rajtad, és rajta kívül. A többiek alkalmatlanok… vagy halottak… Kurosaki jóvoltából.

- Tudod jól, hogy megérdemelték.

Hisagi apja dühösen az asztalra csapott.

- Az alcsaládnak szolgálnia kell a főcsaládot, nem pedig lemészárolnia! Nem nyitok vitát! Állj neki a gyereknemzésnek egy héten belül, különben Kenta kezébe kerül a hatalom, és a kontroll az egész családod felett!

Hisagi magatehetetlenül, és rémülten nézett az apjára. Fogait összeszorította az elfojtott indulat. Végig tudta, hogy hiba hazatérnie, de a helyzet sokkal rosszabb volt, mint amire számított. Szó nélkül felegyenesedett az asztaltól, és elsötétült tekintettel elindult az ajtó felé.

- Köszönöm a teát- mondta, majd távozott a helységből.

Az apa sóhajtva a fia után nézett.

- Mindig is akaratos és makacs voltál… de csak sikerült beléd nevelni némi felelősségérzetet…





Airi és Reiko nem csak ketten voltak ám. Mindig volt velük egy harmadik társ is, aki hűségesen követte őket minden hová. Ő nem volt más, mint a baj. Ez a felállás akkor sem történt másként, amikor Reikonak támadt egy őrült ötlete. Tudta jól, hogy nem csak neki, de barátnőjének is elege van már ebből a helyből, és a bezártságból. Airit őrületbe kergette a kényszerházasság gondolata, Reikot pedig az, hogy elveszítheti Ichigot, és a vele történt eseményeket sem volt képes kiheverni. Egyik este éppen úgy döntött, hogy a rémálmok helyett, amelyek éjszakánként kísértették, valami más elfoglaltságot kéne találni. Kisurrant a szobájából, és Airi rezidenciája felé vette az irányt. Mikor az ajtóhoz ért, szólongatni kezdte a barátnőjét erősen suttogva, és abban reménykedve, hogy nem fogja ezzel Hisagit is felkölteni. A századik próbálkozásra végre tompa léptek zaját hallotta az ajtó túloldaláról, majd feltűnt szőke társa sziluettje a sötétben, ahogy az elhúzta az ajtót.


- Mi történt?- kérdezte a szöszi kómás tekintettel suttogva.

- Még semmi sem, de van egy ötletem.

- Milyen ötleted?

- Szökjünk ki.

- MI?- erősítette fel a suttogását Airi.

- Szökjünk ki- mosolygott lelkesen Reiko- van ezen a nyamvadt településen szórakozó hely, csak a másik végén. Leverünk pár felest, és már jövünk is vissza.

Airi elgondolkodva a barátnőjére nézett, majd mosolyogva megrántotta a vállát.

- Miért ne?


Egy húsz perccel később a két lány az utcára néző kerítésen játszi könnyedséggel lendült át, és el is indultak úticéljuk felé. Végre huzamosabb ideig beszélgethettek kettesben is, a kocsmába betérve pedig végre ellazulhattak egy kicsit az alkohol bódító hatásától. Ki kérték az első, a második majd a harmadik kört is. A rájuk tapadó férfiakat pedig gyilkos pillantással sújtva űzték el maguktól. Azt viszont nem vették figyelembe, hogy néhányan a Kurosaki családból is jelen voltak a kis helyen, akik természetesen hallottak a Reikoval és Ichigoval történtekről. A Shuuhei családtól tanúsított viselkedés pedig nem igazán volt az ínyükre. Airit szinte azonnal kiszúrták és szájuk gonosz mosolyra húzódott, ám a két lány ebből mit sem vett észre. Az alkoholmámoros kikapcsolódást Airi rosszulléte törte meg, aki ezt szóvá is téve elindult a mosdó felé. A gyomra nem volt az igazi de nem találta a mellékhelyiséget, így egy másik ajtót választott az elvonulásra ami a kocsma hátsó kijárata volt. Mélyet szippantott az éjszakai friss levegőből eltávolodva a benti zajongástól és nevetgéléstől. Ám nyugalma nem tartott soká, mert hamarosan sötét alakok állták őt körbe. A lánynak azonnal rossz előérzete támadt ahogy a köré tornyosuló férfiakra emelte bágyadt tekintetét.

- Te vagy a kis Airi igaz? A Shuuhei család jövendőbeli asszonya- kérdezte egyikük, és látszódott rajtuk, hogy semmi jószándék nem szorult beléjük.

- Mi tisztességes emberek vagyunk, és szeretjük visszaadni a kölcsönt- az alakok egyre közelebb sétáltak Airihez.


A lány csak hátrálni volt képes, nem látta át kellően a helyzetet, de az erőfölénnyel tisztában volt. Háta az épület falának ütközött, az alakok pedig teljesen bekerítették. Egyikük a lány hajába markolt, és mélyet szippantott annak illatából, a tekintetek pedig majd felfalták a szőkeséget. A kezek megindultak felé, a pulzus az egekbe szökött. Airi ellökte az egyik férfit, és előkapta a kését, amit a biztonság kedvéért magával hozott a régi kém felszereléséből, de mindhiába. Azonnal kicsavarták az éles tárgyat a markából. A helyzet már reménytelennek látszott, de akkor az éjszaka sötétjében a szomszéd épület tetején kirajzolódott egy alak, aki szavaival megtörte az épp zajló eseményeket.


- Hé seggfejek! Az ott az én prédám!

Airi még fel sem fogta, ami történik, mikor az alak közte és a férfiak között termett. Ilyen közelségből azonnal belé ütközött a felismerés: aki előtte állt nem más volt, mint Hitsugaya Toushirou.


- Ki vagy te?! És mit képzelsz magadról?! – kérdezték a Kurosaki család férfi tagjai felháborodva. - Takarodj innen! Ez nem a te dolgod!

Hitsugaya a válla felett Airire pillantott. Igencsak megváltozott a hosszú idő alatt. Arcvonásai élesebbek lettek, teste megnyúlt, de a tekintetén még mindig látszott, hogy a vörös geisha hatása alatt áll.

- Nem szeretem ismételni magam, de ő itt az én áldozatom.

Szavai csak még nagyobb dühöt ébresztettek, és a konfliktus verekedésbe torkollott. Hitsugaya egyikőjük arcára markolt, majd megfagyasztva azt, szétroppantotta a férfi fejét. Airi szörnyülködve nézte végig a harcot. Félt a fiútól, de ugyanakkor csodálta is. Bárhogy is legyen, hálás volt, hogy a segítségére sietett. Miután Toushirou leszerelte a Kurosakiakat a lány felé fordult, és fürkésző tekintettel meredt rá. Szemeiből viszont semmit sem lehetett kiolvasni.

- Most ez a valóság, vagy csak ennyire berúgtam? – kérdezte Airi, és olyan közel sétált a fiúhoz, hogy megtudta érinteni annak arcát. A fiú bőre jéghideg volt, és hátrébb lépett a lánytól.

- Azért öltem meg őket hogy én végezhessek veled- mondta, de hangja bizonytalanságot sugallt.

- Valóban képes lennél rá?

A kérdés hallatán a fiú a fejéhez kapott, és teljesen összezavarodtak fejében az emlékek. A geisha iránti szerelme, és az, amit a lány iránt kezdett érezni erős váltakozásba kezdtek a lelkében.

- Mondanom kell neked valamit- folytatta Airi- mindig rettentően vonzódtam hozzád… nem csak a külsődről van szó, hanem a kisugárzásodról. Szörnyen érzem magam amiatt, hogy ez történt. Őszintén nem érdekel ha megölsz, ha neked ettől jobb lesz- ekkor kicsit megszédült, úgy hogy hátra hőkölt a sötét folttól- De esküszöm, hogy előtte megölöm azt a szánalmas kurvát aki ezt tette veled. Megérdemled, hogy megtapasztald, milyen az igazi szeretet.

Hitsugaya a szavak hallatán teljesen ledöbbent, Airi ugyanis kezdte megtörni a geisha hatalmát. A fiú már jó ideje távol volt a nőtől, és bűvereje gyengülni látszott. Megtántorodott, és a lány nevét suttogta. A szőkeség iránti érzések egy másodpercre áttörték a gátat, és hirtelen felindulásból Airihez lépett, majd összeforrasztotta ajkait a lányéval. Tettén meglepődve viszont azonnal hátrébb ugrott.

- Én ezt nem tehetem! – kiabálta le a lányt- mást szeretek! - és sarkon fordulva eltűnt az éjszakában.


Airi arca vörösbe borult, végigborzongott teste minden porcikája, remegett és nem tért magához. Még soha nem élt át ilyen érzést egy csóktól. Fejét leszegve a könnyei a földre potyogtak.

- Meg foglak menteni! Meg foglak menteni! – kiabálta magatehetetlenül és térdre rogyott.

Kétségbeeséséből az ajtó nyílása zökkentette ki. Reiko utána sietett, hiszen gyanússá vált, hogy barátnője túl sokáig maradt távol. Felsegítette Airit a földről, miközben már kérdéseivel bombázta a lányt, aki végül mindent elmesélt. Az irányt hazafelé vették, a frisslevegő segített a józanodásban. Reiko minden erejével próbálta megvigasztalni barátnőjét.

- Kitalálunk valamit, de most muszáj pihenned – mondta neki, miközben ismét a rezidenciára értek.

A két lány fáradt búcsút vett egymástól, és visszatértek a hálókörzeteikbe. Hisagi viszont felébredt Airi érkezésére és az ágyban felülve aggódva a kisírt szemű, részeg lányra meredt. A szőkeség zaklatottan számolt be a vele történtekről.

- Ki mehettetek volna, nem vagytok fogjok, csak legalább ha szóltok, adok mellétek egy kísérőt – mondta a fiú miközben karjai közé vonta a lányt.

Airi a fiú mellkasába bújt, és elárasztotta a biztonságérzet. A sötétben nem vette észre társa keserű tekintetét, ám Hisagi nem bírta kiverni a fejéből az apjával folytatott beszélgetést. Aggódott, hogy Airi vajon kihez kerülne, ha nem alapít vele családot. Tudta, milyen szörnyűséges alakok élnek mind a Shuuheiek mind a Kurosakiak között. A gondolattól is borsódzott a háta, hogy Riri kikerüljön az általa nyújtott biztonságból. Szomorúan nézte a szőkeséget, akinek tisztában volt az állapota miatti kiszolgáltatottságával. Airi kábult csillogó tekintettel felnézett a fiúra és megcsókolta őt, miután magába szívta annak illatát. Nem tudta kontrollálni magát, azt tette ami pillanatnyilag jól esett neki. Hisagi a lány derekára tette a kezeit, és magához szorította, úgy hogy ágyékuk összeért. Az egyszeri csókból pedig csókolózás kerekedett, míg végül a két fiatalról szépen lassan lekerült minden textil. Hisagi az ujjait lassan a lányba csúsztatta, amitől Airi felsóhajtott, és szétnyitotta lábait, hogy jobban hozzá férhessen a fiú, ugyanis teljesen elkapta őt a hév. A lány a hátára feküdt, Hisa pedig felé kerekedve végig csókolta teste minden porcikáját, amíg el nem érte Airi gyengepontját. Airi mélyeket sóhajtozott, és pár perc után nem bírta tovább, magára húzta a fiút. Hisagi óvatosan belé hatolt, a lány pedig teljesen megfeledkezett arról a fontos tényről, hogy nem védekeznek. Átvette a fiú felett az irányítást, és felülre kerekedve folytatták a légyottot. Hisagi viszont pár perc után magára húzta a lányt és alulról diktálta a heves tempót, amit Airi nem is bírt sokáig és elélvezett. Vonagló testét a fiú maga alá gyűrte, és átfogva a csuklóit a lány kezét a feje felé téve lefogta azt.

- Szeretlek- suttogta a fiú, majd hozzá tette hogy bocsáss meg, de ezt Airi nem hallotta a saját sóhajaitól.


Hisagi szemeibe könnyek szöktek a bűntudattól, de ekkor a lányba élvezett, aki másodjára is felért a csúcsra. Shuuhei a levegőt kapkodva dőlt le a lány mellé, akit magához húzott, és álomba cirógatta őt.

Airi másnap reggel iszonyú fejfájással kelt és azt vette észre, hogy se rajta, se a mellette békésen szuszogó Hisagin nincs ruha.

- Mi a kurva élet történt?! – hagyta el Airi ajkát a nőies kirohanás.

Hisagi felriadt és kómás tekintettel meredt a mellette fekvő lányra.

- Lefeküdtünk… mi történt volna?

- Hisagi… én nyilván valóan részeg voltam tegnap este…és te…kihasználtad a helyzetet? Komolyan??? Legalább védekeztünk?

- Tessék? – mondta halkan a fiú. Lassan vette a levegőt a reggeli ébredés után- te jobban akartad, mint én -megdörzsölte a szemeit- nem használtalak ki… a kihasználás az lenne, ha nem szeretnélek.

- Ne mondd azt, hogy szeretsz – fakadt ki a lány – és kérdeztem valamit. Védekeztünk?

Hisagi akárhogy próbálta tagadni, könnyek szöktek a szemébe, de minden erejével visszafojtotta őket.


- De szeretlek…Airi…az apám megfenyegetett, hogy levált téged, ha nem tesszük a dolgunkat…tudom, most egy világi szörnyeteg vagyok a szemedben, és utálj csak nyugodtan- felkelt az ágyból és visszafordult a lány felé- de nem hagyhattam, hogy a történtek után még csak véletlenül is a Kurosakiak kezére juss, még ha ennek az is az ára hogy örökre gyűlölni fogsz- a fiú elindult az ajtó felé- én megértem… megértem amit most érzel… Bocsáss meg- azzal kilépett a helységből.

Airi azt már nem láthatta, hogy hogyan folytak végig a keserű könnyek Hisagi arcán. Letörölte őket, vett egy mély levegőt és tovább ment.

Reiko próbálta megnyugtatni barátnőjét, bár őt is lesokkolták a hírek. Megkért egy szolgálólányt, hogy kísérje el barátnőjét kedvenc helyére, a kertben lévő kis tóhoz, s vigyázzon rá addig, amíg ő meglátogatja Ichigot .

Rei ezután gyors léptekkel a kúria közelében lévő zárkához vette az irányt. Mikor odaért, széles mosollyal köszöntötte az őröket, s elővett egy üveg szakét - cserébe a napi kétszeri látogatásért, ugyanis a törvények szerint csak egy nap egyszer látogatható egy rab, bárkiről is legyen szó . A lány illedelmesen meghajolt, majd elindult a szűk folyosón. Az ötödik cella volt Kurosakié.

A fiú egy buggyos fekete nadrágot viselt, felül pedig egy kopott, rongyos, valaha fehér színű felső volt rajta. Az idő teltével Ichigo napról napra sápadtabb, soványabb, megviseltebb külsővel rendelkezett.


A kompromisszumképes őrök mellett volt néhány olyan is, akik a Shuuhei család talpnyalói közé tartoztak. Ők pénz ellenében többször is bántalmazták a magatehetetlen fiút, aki emiatt egyre komolyabb sérüléseket szerzett. Kurosaki a halálsoron volt, és egyre kilátástalanabb volt a helyzete. Az egyetlen ok amiért kitartott, az Reiko volt. Napjainak azok voltak a fénypontjai, mikor a lány meglátogatta őt.

Amennyire lehetséges volt, mindig csempészett be neki ételt, különféle gyógyszereket és kenőcsöket a sebesüléseire. A vöröske próbált erősnek látszani, annak ellenére mennyire megviselte őt , hogy így kellett őt látnia.


Mikor Ichigo meglátta Reit, hálás tekintettel ránézett, s sápadt arcán egy halovány mosoly ült ki. A rácsokra tette a kezét, majd átnyúlt a vascsövek között és megsimította a lány arcát.

-Köszönöm hogy ilyen gyakran meglátogatsz...de jobban teszed ha nem fűzöl hozzám sok reményt.

- Ez az én hibám.. mindig miattam kerülsz ilyen helyzetekbe... -könnyek szöktek a lány szemeibe - Én voltam gyenge, de ki juttatlak innen, akkor is ha bele halok!

-Reiko- sóhajtott egy nagyot - Meg kellett volna védenem téged. Ez a férfi dolga, amit meg kell tennie a szeretett nőért. És én kudarcot vallottam...- tekintetén látszott a csalódottság, és hogy dühös volt magára -Csak azt sajnálom, hogy az a szemétláda Kenta nem döglött meg...
Hidd el pontosan tudtam mik lesznek a következményei a tettemnek. De meg tenném újra ha lehetne.

Kurosaki szavai hallatán a lány kezeibe temette az arcát, s elkezdett sírni.

-Nem kellett volna miattam ezt csinálnod... miért mentél ennyire messzire, ha tisztában voltál a következményekkel?!

-Figyelj rám...rajtam nem tudnak segíteni. Rossz híreket kapok...egyre kilátástalanabb a helyzet. Arra kérlek, maradj erős. Muszáj annak maradnod, ezen a helyen nem hagyhatod el magad, érted? - fogta kezei közé a lány arcát

- Nélküled nem tudom folytatni... -nézett mélyen a fiú szemeibe- Mert szeretlek. Nem vagyok hajlandó feladni.

-Reiko kérlek. Muszáj folytatnod. Erős, független nő vagy, boldogulni fogsz . Airivel soha ne hagyjátok el egymást, hiszen nincs más akiben tényleg megbízhatnátok . Csak egymásban. Kérlek. Tartsd észben a szavaim - nézett rá kétségbeesetten a fiú, s egy csókot lehelt ajkaira.

A következő pillanatban az egyik őr egy hatalmasat vágott kulcscsomójával a rácsokra, amitől mindketten összerezzentek.

-Vége a látogatásnak , kérem távozzon. Most.

- Értettem - vágta rá a lány, ugyanis nem akarta, hogy miatta kerüljön bajba Ichigo. - Holnap is jönni fogok! - nézett vissza utoljára dacosan a fiúra, majd lassan eltűnt alakja a félhomályba burkolózó folyosón.







Airi épp sétálgatott valahol abban a pokolban, amit próbált az elmúlt időszakokban az otthonának tekinteni. Az egyik kis belső udvaron megakadt a lány már megnövekedett hasán Grimmjow szeme. Most először látta őt így, ebben az állapotában. Airi észrevette az acélkék szempár pillantását, és azonnal megszaporázta lépteit, de a fiú nem tudta szó nélkül hagyni a látottakat.

- Ch… már köszönni sem tud- vetette oda félhangosan.

Airi megtorpant és összeszorította az ajkait. Nagyon félt a fiú szemeibe nézni, de végül lassan Grimmjow felé fordult. Habár mindig elkerülte a vele való találkozást, ahogy csak tudta.

- Szia Grimmjow- suttogta bátortalanul. Az említett csak szigorú és semleges tekintettel meredt Airire elgondolkodva. Pár másodperccel később viszont megszólalt.

- Akarod te azt a gyereket egyáltalán? 

- Szerinted akarom? Vagy szerinted akartam ezt az egész kialakult helyzetet, amibe belekényszerítettek? – emelte fentebb zaklatottan a hangját a lány.

- Na pontosan ezen van a hangsúly- húzódott a fiú szája gonosz mosolyra- az az Airi akit én ismertem, sose hagyta volna, hogy ilyenre rá vegyék.

- Az a Grimmjow akit én ismertem, sose hagyta volna veszni a nőt, akit szeret- emelte rá a lány megsemmisült tekintetét a kékségre -vagy talán az is hazugság volt? Mert mint tudjuk abban profi vagy…

Grimmjow tekintetéről leolvasható volt, ahogy eluralkodott rajta a düh. Airi szavai provokálóan hatottak rá. Szemeiből gonoszság áradt.

- Pont te beszélsz nekem? Aki a jégkirályfi seggébe bujkált, aztán lazán hagyta, hogy megmondják neki kinek lesz a felesége? Mégis mit gondolsz? Ki adott fel kit?! He?! – hajolt a lány arcába.

A szolgák közül már jó páran felfigyeltek a jelenetre. Airi magatehetetlenül ácsorgott a fiú előtt, és potyogni kezdtek a könnyei. Majd hirtelen a fiú felsőjébe markolt, mert abban a helyzetben nem igazán mérte fel az erőviszonyokat kettejük között.


Grimmjow döbbenten nézett a hozzá durván érő finom kézre, majd belemarkolt abba és lefeszítette magáról.

- Airi… hónapok óta vége jó?! Fel fogtam, elfogadtam a döntésed, és tiszteletben tartom… Csak annyi, hogy ne úgy menj el mellettem mintha nem ismernénk egymást – végig futtatta szemeit a lányon, és dühe párologni látszott- menjETEK, és vigyÁZZATOK szépen magatokra.

- Úgy beszélsz mintha egy utolsó szar alak lennék! – csattank ki Airi a fiú szavaiból kicsengő gúny hallatán- soha nem akartalak elhagyni, muszáj volt megtennem nem fogod fel?- ordította- Hogy mondhatsz ilyeneket? Már elfelejtetted mennyi ideig vártam rád amikor azt sem tudtam élsz-e még?! Totál idióta vagy! – a lány egy pillanatra megtorpant amikor ismét a fiúra nézett, majd sarkon fordulva elrohant amilyen gyorsan csak tudott.

Grimmjow földbe gyökerezett lábakkal figyelte a távozó lányt. Nem bírta el a büszkesége, hogy le kellett róla mondania.

Airi bezárkózott a legelső szobába, amit üresen talált, és magára zárta az ajtót. Majd a matrachoz sietett, és addig tépte, míg ki nem húzott belőle egy erős rugót. Kiegyenesítette a tárgyat majd a falnak vetve hátát lecsúszott a földre és szétnyitotta a lábait.

Hisagi nyugodtan sétálgatott a csendes folyosókon mikor a szolgák elé siettek, és beszámoltak neki az udvarban látott veszekedésről. A fiú, aggódva Airiért sietősre vette lépteit, hogy megkeresse az elkeseredett lányt. Szobáról szobára járt arra felé, amerre a szolgálók utoljára látni vélték. Egészen addig, míg egyre inkább eluralkodott rajta az az érzés, hogy nagy a baj. Sejtése beigazolódni látszott mikor az egyik ajtót zárva találta maga előtt, és figyelmes lett a bentről kiszűrődő halk hüppögésre.

- Airi? – tenyereit az ajtónak támasztotta, és ráhajolt az ajtó lapjára – te vagy az? Mi történt veled?

- Menj innen Hisagi! Egyedül szeretnék lenni! - a lány hangjából egyértelműen ki lehetett hallani, hogy sír, és igencsak zaklatott.

- Mit mondott neked az a barom?

- Tárgytalan Hisagi, csak kérlek, hadd legyek egyedül.

- Figyelj, bármi is történt biztos, hogy nem az a megoldás, hogy egyedül bezárkózol valahová. Kérlek gyere ki.

Ám Airi hajthatatlan volt. Keserű tekintettel meredt a remegő kezében tartott drótra, és neki látott terve végrehajtásának.

A kinn tehetetlenül álló Hisagi mintha csak megérezte volna, hogy a lány készül valami ostobaságra, rátörte az ajtót, mielőtt az kárt tudott volna tenni magában és a babában. A fiú szemei elé táruló látvány egy örök életre az emlékeibe vésődött. Odalépett a földön ülő Airihez, kitépte a kezéből a drótot és a karjánál fogva felrántotta a földről a lányt.

- MÉGIS MI A SZART KÉPZELSZ, MIT MŰVELSZ?!- ordította, és szemeibe könnyek szöktek – Ha ennyire gyűlölsz miért nem mondod a szemembe?! De hogy egy ártatlan életet tönkre tegyél?! Ez már túl sok nekem! Az a gyerek a tiéd!!! És az enyém! Hogy lehetsz ennyire önző?!

Hisagi teljesen megsemmisült, agyát ellepte a vörös köd, és kezét a magasba lendítette. Airi riadtan összeszorította a szemeit, miközben neki is könnyek folytak végig az arcán, de a várt ütés nem érkezett. Mikor ismét a fiúra mert nézni, az csak lesütött szemekkel állt előtte, teljesen elsötétült tekintettel. Hisagi összetörten belenézett Airi szemeibe. 

- Az egész az én hibám. Tudom, hogy te ezt az egészet soha nem akartad. Sajnálom…ezek szerint mégsem tudtalak megvédeni…ha már ilyenre vetemedsz… ez egy patthelyzet mindkettőnknek… de ez…amit terveztél már nem megoldás- azzal hátat fordított a lánynak, de vállai remegtek a sírástól, és meg sem várva Airi válaszát távozott a szobából. Teljesen összetörve zárkózott be a szobájába, és senkivel sem volt hajlandó beszélni.






Reiko nyugtalanul üldögélt a szobájában, arra várva, hogy valaki jöjjön és előkészítse őt a nagy napra. Csak egy fekete franciabugyit viselt, miközben halálsápadtan bámulta magát a tükör előtt ülve.

Pár perc múlva kopogtattak az ajtón, s egy mély férfi hang szólalt meg a túloldalon.

-Jöttem előkészíteni a kiasszonyt, bejöhetek?

Reiko azonnal felismerte a hanghoz tartozó személyt, aki Renji volt. Remegő hangon igent mondott, mire az ajtó lassan kinyílt.
Abarai egy fehér kimonót viselt, ami olyan lazán volt megkötve deréktájt, hogy felsőteste szabadon látható volt. A fiú haja kontyba volt kötve, néhány kósza, hosszú vörös hajszál pajkosan arcába lógott.

A lány halvány arca kirózsásodott , s döbbenten a fiúra meredt.
Abarai szája tátva maradt a látványtól, majd gyorsan szemei elé rakta kezeit.

- Jézusom..nem tudtam, hogy hozzád kell jönnöm..én...ha akarod elmegyek és szólok, hogy küldjenek mást - mondta hebegve-habogva - amúgy is lehetett volna annyi eszük, hogy a történtek után pont hozzád nem küldenek férfi kisegítőt.

A vöröske azóta, hogy megerőszakolták, nagyon nehezen viselte az emberi érintést, s tartott a férfiak közelségétől is. Miközben a válaszon töprengett, Abarai kibontotta hajzuhatagát - pár pillanaton belül beborította egész testét nagy hajkoronája- majd újra összefogta hogy helyre tegye a rakoncátlan hajtincseket .

A lány végül amellett döntött, hogy marasztalja Renjit. Félt attól, kit küldenének helyette, de az is közrejátszott a döntésében, hogy megbízott a fiú jámbor személyében.

Renji arcán halvány, szelíd mosoly jelent meg, majd becsukta maga mögött az ajtót.

Kezeivel mutatta Reikonak, hogy forduljon meg, ezzel jelezve hogy nem akarja őt kellemetlen helyzetbe hozni azzal, hogy takargatnia kelljen magát.

A lány kipirult arccal engedelmeskedett neki.

Abarai egy törülközőt terített az előttük álló tükörre, aztán óvatosan elkezdte fésülni Rei haját, gyengéden bele-bele túrt, majd gyakorlatiasan csinált neki egy gyönyörű kontyot, amibe beleszúrt egy lepkés hajdíszt. Aztán finoman belebújtatta a tűzvörös, madármintás yukatájába.

Az öltöztetés közben végignézett a lány testén, s látta, hogy tele van kék-zöld-lila foltokkal a bőre.

A fiú elszomorodott, majd dühös lett.

-Szerencséje van Kentának, hogy nem én találtam rátok..mert akkor már ő sem élne.

Erre a kijelentésre Reiko elképedve hátranézett válla fölött a fiúra, aki megcirógatta egyik sérülését , majd tehetetlenül maga mellé hullott a keze amit végül ökölbe szorított.

-Hagyd Renji... Ezen már nem lehet változtatni.

- Tudod az dühít a legjobban, hogy Kurosaki annyira idióta hogy nem volt képes megvédeni téged...pedig sejthette volna, hogy egy ilyen szép lányon bárkinek megakadhat a szeme és nagyon is jól tudja milyen beteg emberek vannak ebben a családban. Ha az enyém lennél..soha egy hajad szála sem görbülne.

Gyengéden, mégis határozottan megkötötte az övet a lány dereka körül, megfordította őt és azt mondta: gyönyörű vagy. Majd szomorúan rámosolygott, s elindult a kijárat felé.

Reiko a fiú után lépett, s megragadta a karját.

-Köszönöm..-mondta halkan a zavarbaejtett lány - Viszont hidd el, ez nem az ő hibája. Kémek vagyunk, soha nem vagyunk biztonságban. Ettől senki sem tudott volna megvédeni...

- Hidd el Rei, ha a barátnőm lennél , soha nem tévesztenélek szem elől - a vöröskére kacsintott, de látszott az arcán a reményvesztettség . Aztán elköszönt és kisétált a szobából.

Reiko percekig bámult az ajtóra, majd végül akarva-akaratlanul, de ő is szomorú mosolyra húzta száját.